Bossa Bom Dia

sleevefacin' - part one, at my friend

http://www.sleeveface.com
http://www.flickr.com/groups/sleeveface
http://picasaweb.com/bossabomdia/sleevefacin1

borzes turka 2008 osz

Isaac Hayes: Tough Guys (Enterprise/Stax)
Il Favoloso Perez Prado (Ri-Fi)
Wes Montgomery: Greatest Hits (A&M)
Ahmad Jamal: One (20th Century Fox)
Earthrise.Ninja.2 EP (Ninja Tune USA)
Peter Tosh: Captured Live (at LA) (EMI)
Space Clique: Exit #1: Luna Park Remix EP (Spinning Wheel)

Most csak ezeket szereztem be, de az első kivételével mindegyiket igen jutányos áron, és elég jók. Jövő héttől feltehetőleg csempészek róluk számokat az éterbe, miután holnap még a múlt heti, kortárs nyugat-afrikai és régi brazil zenés adás folytatása, ill. a műsor vége felé török és török beütésű darabok várhatóak, az utóbbiak túlnyomórészt Fatih Akin által rendezett filmekből.

turkalista

Ezeket túrtam ki a tegnapi pecsás lemezbörzén (a mai műsorban róluk fogok válogatni):

01-02. Quincy Jones: I Heard That 2LP (A&M)
03. Henry Mancini: The Pink Panther (OST) (RCA)
04. Donald Byrd: Places And Spaces (Blue Note)
05. Klaus Wunderlich: Hammond Sensationen in Phase Four (Decca)
06. United Future Organization: 3rd Perspective - bonus six-tracks 12" (Talkin' Loud/Brownswood)
07. Puddu Varano: On A Sunny Day EP (Murena001)
08. Maynard Ferguson: Hollywood (CBS)
09. Carpenters: Passage (A&M)
10. The Best of Eddie Harris (Atlantic)
11. Gabor Szabo: Rambler (CTI)
12. Wes Montgomery: Just Walkin' (Verve)
13. Wes Montgomery: Fusion! (Riverside)
14. George Benson: Bad Benson (CTI)
15. George Benson: Body Talk (CTI)
16. George Benson: I Got A Woman And Some Blues (CTI)
17. Fausto Papetti: 16a Raccolta (Durium)
18. Cameo: Word Up! LP (PolyGram)
19. Nigel Hayes: Augustus/Sarajevo 12" (Sunshine Enterprises)
20. Da Lata: Ponteio 12" (Far Out)
21. V/A - Pulverising! EP (Pulver)
22. Benny Goodman plays Mozart (Eterna)
23. Azymuth: Flame (Milestone)
24. This is Isaac Hayes (Stax)
25. V/A - The Official Music Of The 1984 Games (CBS)
26. Vidi Vidi Videoton 7"

a világ legjobb lemeze és a douri fesztivál

Nico Gomez And His Afro Percussion Inc.: Ritual (Lupita)
A+

Körülbelül 6-7 évvel ezelőtt a Keleti pályaudvar kiváló antikváriumának azóta már sajnos megboldogult lemezes részén kitúrtam hétszáz forintért a holland JDL kiadó „The best of Nico Gomez and his Orchestra” c. kiadványát, rajta a Rainer Trüby által válogatott Glücklich sorozat harmadik részéről ismerhetett Rio c. darabbal, az ahhoz hasonló Aquarelával, a Moliendo Caféval, két számozott (No. 5. és 8.) mambóval, még kilenc könnyű latin számmal valamint a világ húsz legjobb száma közül kettővel, a holland Nico Gomez Cuba Libre és Baila Chibiquiban című szerzeményeivel. Azóta kiástam már több mint ezer lemezt, de nem igazán találtam ennél jobbat, és gyanúm szerint több dj barátom is azt a korongot irigyli tőlem leginkább.
Ezért nagyon felizzottam, amikor pénteken a belgiumi Dourban tartott, 19. Dour Festival második napján egy nagyobb méretű lemezbeszerzés után belenéztem a drágább ládákba a három kitelepült lemezárus társaság közül azoknál, akik olcsó lemezeket is árultak, és ott megpillantottam a Lupita Records 2005-ös első, 500 példányban („csak dj-knek”) kiadott, „Nico Gomez And His Afro Percussion Inc.: Ritual” c. kiadványát. Másfél nap alatt kb százötvenszer fordult meg a fejemben, hogy kicserélem a külső átlátszó (és az árát tartalmazó) borítóját egy olcsóbbra, amikor az árusok közül csak a legkevésbé hozzáértő lesz ott, és egy gyors vételezés után angolosan távozom. Végül aztán győzőtt a lelkiismeret (avagy a gyávaság), no meg a félelem, hogy valaki megveszi előttem, így – miután nem sikerült lealkudnom az árából – legalább a hozzádobott King Sunny Ade lemez árát a felére (egy ezres alá) lealkudva megvettem az eredeti áron.

A fesztiválon amúgy még úgy is kivilágosodott számomra, hogy megbecsülendő az itthoni fesztiválok „méhkaptárt a sárra rárakós” gyakorlata, hogy az első – már sátorban töltött – hajnal kivételével csak pillanatokra esett az eső, és a fesztivál előtt állítólag hónapokig tartó esőzést olyan jól sikerült megtörnünk, hogy a második felében már inkább az volt a gondunk, hogy hová tudunk elbújni a napsütés elől. Emellett a külön vételezendő jegyek segítségével megvalósítható fogyasztási lehetőségek is jóval korlátozottabbak voltak az itthoniaknál, inni konkrétan negyed- és félliteres Stellát, negyedliteres Hoegaardent, vizet és kólát lehetett, ill. két helyen kávét is, hogyha nyitva voltak. (Szerencsére azonban voltak olyan rugalmasak, hogy kérésre minden különösebb cécó nélkül adtak félliteres búzasört is.)

Viszont olyan félelmetesen sok jó koncert és dj-szett volt a kis helyen elterülő koncerthelyszíneken (amelyek sajnos a haladási útvonalak erősen leszűkítetten, amolyan bevásárlóközpontosan, nem bárhonnan megközelíthetően voltak elhelyezve), hogy még a különböző okok (péntek délután messze levő, várakozós Lidl-ben tankolás, szombat este tömegpara) miatt kihagyott programok mellett is könnyedén megcsíptem számos kiváló, minőségük (vagy csak a hangulathoz éppen tökéletesen való passzolásuk) szerint A -körüli (The Skatalites, Tiefschwartz, Bonobo Band, The Cinematic Orchestra (!), Gabriel Rios, Jimi Tenor & Kabu Kabu, Fermin Muguruza, Nicole Willis and The Soul Investigators, Israel Vibration, Tokyo Ska Paradise Orchestra, Babylon Circus Experience, Beenie Man, Dj Shadow, Amon Tobin dj-set) és számtalan szintén jó, B -körüli produkciót. (A fesztivál fellépőinek teljes listáját és a fesztivál helyszíneinek elrendezését lásd a copypaste-elt marketingszövegekkel operáló, reklámokkal telepumpált programfüzet helyett naponta beszerezhető programlapokra kattintva).

Az első kettő napon nagyon tetszett azon hét fős együttesek (Bonobo Band, Cinematic Orchestra, Jimi Tenor & Kabu Kabu) produkciója, amelyekre eléggé rágyúrtam, később a még nagyobb, sokszor 10 főnél is több tagból álló formációk voltak a legjobbak, a kellemes meglepetések ill. „felfedezések” között első helyen Gabriel Riost illetve még inkább a Nicole Willis and The Soul Investigators formációt említeném (az utóbbi tippért hálás köszönet megy Suefonak!), a szombati estém a korán kezdett szórakozás és az elképesztő tömeg miatt (aznap már pl a sátraink környékén teljesen megszűntek a szalagokkal kijelölteknél már amúgy is jóval keskenyebb közlekedő sávok, ennek köszönhetően minden harmadik figyelmetlenebb ember belerúgott a sátramba, amiért én általában egy felesleges sátorrúddal rögtön utána jeleztem is a hálámat a sátor belső oldaláról) hamarabb véget ért, összeségében pedig a negyedik nap koncertjei tetszettek a legjobban (pl egy vj-szettel megspékelt Dj Shadow dvd-t szívesen beszereznék, hogy fotelből hátradőlve, és ne végtelen mennyiségű mozgó ember között élvezhessem). Szóval minden viszontagság ellenére (azt még nem említettem, hogy az első napokon ragadós és egyben csúszós sárnak már az érkezéskor – a szemétszétdobálás előtt – is olyan szaga volt, mint a Földközi-tenger partján levő települések utcáin kint hagyott szemétnek 40 °C-ban, asztalok vagy padok meg egyáltalan nem voltak) is maradandó zenei élménnyel gazdagodtam (fesztiválértékelés - infrastruktúra: C-, zene: A-) és tovább gyarapítottam a lemezgyűjteményemet.

Kedd éjszaka Brüsszelből hazatérve a legerősebb fokozaton pörgetett ventillátor mellett először meghallgattam a következő, átlagosan hétszáz forintnál olcsóbban beszerzett lemezeket:
Milton Nascimento: Travessia (Accord) – nem a legjobb lemeze, de annak örülük, hogy megvan most már lemezen is a Catavento.
Vinicius de Moraes, Maria Creuza & Touquinho (EMI/Columbia) – igen jónak tűnt első hallgatásra, Vinicus (és Baden Powell) is volt(ak) akkora király(ok), mint Jobim.
The Very Best of Stan Getz (Verve) – a „kísérő” zenészek névsora (pl Gary Burton, Luiz Bonfa, Antonio Carlos Jobim, Chick Corea, Maria Toledo, Charlie Byrd) és a számcímek listája (pl Manha de Carnaval, What The Worl Needs Now Is Love, Menina Flor) elég impozáns, sajnos viszont nincs külön ráírva a borítóra, hogy melyik számban ki játszik, szóval majd igényel egy kis netes kutatómunkát a dolog.
Jorge Ben á l’Olympia (Philips) – szintén nem a legjobb koncertfelvétele az előadónak, de ez még nem jelenti azt, hogy rossz lenne.
Pat Metheny Group: American Garage (ECM) – már megvolt cd-n, most már lemezen is, a Searchöt nagyon szeretem róla.
Stanley Jordan: Standards Volume 1 (Blue Note) – nem sokat hibáztam azzal, hogy a Magic Touch c. lemeze után beszerztem ezt is, rajta van t. k. a Sunny, a My Favorite Things, a Moon River, egy szál gitárral úgy előadva, mintha ketten-hárman játszanának egyszerre.
The Best of Jimmy Smith (Verve) – a negyedik, ill. - a dupla lemezeket kettőnek számítva - hatodik Verveös válogatáslemezem tőle, néhány újabb találattal (pl What’d I Say, Respect, Goldfinger)
Padre Miguel: Bateria Nota 10 Vol. 4 (Top Tape) – annak a legendás sorozatnak az egyik darabja, amelyről Mr Bongoék a kitűnő Batucada c. válogatás legtöbb számát beszerezték. Nagyon súlyos!
Benny Goodman plays Gershwin (CBS) – Benny Goodman zenéjét kedvelem, ahogy Gershwinét is, azt hiszem a tizenegyedik beszerzett lemezem a CBS szürke borítós I love jazz c. sorozatából.
King Sunny Ade And His African Beats: Juju Music (Island) – köszönet Keyser kollégának, hogy játszotta korábban a Barázdán is csomótban!
Az ezekbe való („csak rövid, gyors!”) belehallgatás után, kb hajnali négykor-ötkor csak nem tudtam megállni, és felraktam Nico Gomez Ritualját is, amitől minden jóra felkészülve is lehidaltam. Mambo, bossa nova, chachacha, rumba, latin break és egyéb őrületek, atomjó zene (nem véletlenül mutatott rá a megvásárláskor a leghozzáértőbbnek tűnő árus azzal, hogy „Bomba!”)! Az első bekezdés vége felé említett két mindentvivő szám mellett van még rajta nyolc másik hasonló színvonalú darab. Ilyen pl a Perez Prado által szerzett Lupita című break („Si! Si! Si! Mambo-mambo-mambo-mambo! Si! Si! Si!”), amely motívumait már biztos hallották rádióban, bulikban vagy mixekben a breaket kedvelők, és ami gondolom megihlette névadáskor az általam még egyelőre ismeretlen Lupita kiadót alapító embereket, vagy a Naci Para Bailar („Nási párá bájlár!”). A lassabb számok is nagyon jók - azon még nem is lepődtem meg, hogy a Samba De Una Nota So és a frappáns című és szövegű Pa! Pa! Pa! Pa! tetszik, de azon már igen, hogy az El Condor Pasa is bejött, ahogy az albumot záró Eso Es El Amor is kiváló. Tovább erősödött bennem az az érzés, ami már az iromány elején említett JDL-es lemez hallgatásakor is el-elkapott, ezek a számok is olyan jótékonyan „tompa” minőségben szólnak, aminek köszönhetően csak még hallgathatóbbak lesznek (kb ilyet érezhet Dj Format, amikor magyar beatlemezeket keres és talál, hogyha ezzel érhetőbben magyaráznám, hogy mire gondolok.) A számokat meghallgatva leggyakrabban Tito Puente, Snowboy és Santana neve ugrik be: néhol szolid, néhol pszicedelikusabb gitár, kiváló férfikórus, kőkemény, magas fúvosok, súlyos hammond orgona, erős ütemek és őrült perka!
Másnap a meleg és az időzített mosógép indulása által kikergetve az ágyból teregetés és az újabb mosás alatt sem tudott lekerülni a korong a lemezjátszóról, és az albumkezdő Caballo Negro és a címadó Ritual (!) közben olyan jót doboltam a kongáimon és bongómon, mint már régen, egyben pedig újabb szintet értem el a falak vastagságának és a szomszédok hallásának ill. toleranciájának tesztelésében is. Végül azonban erőnek erejével elszakadtam előle, hogy elbicózzak a Lukács-fürdőbe, és ott többszöri úszással és gőzkamrázással meg-megszakítva megírjam most ezt a tetőn („Csókolom! A tető is nyitva van?” „Igen, extra napsütéssel!”), azonban zárom is a soraimat, mert távoznom kell egy újabb csobbanásra, mielőtt felforrna az agyam, ill. napszúrást kapnék.
Pedig még meg sem száradt a fürdőnadrágom.

2007. július 18.

Lemezajánlók

01. Arkestra One: Arkestra One (Cosmic Sounds)
02. Sergio Mendes (A&M Gold Series)
03. Roberto Di Gioia's Marsmobil: Strange World (ACT :NUJAZZ)
04. Victor Davies: Victor Davies (JCR)
05. Various Artists (V/A) - Glücklich (Compost)
06. V/A - Glücklich II (Compost)
07. V/A - Glücklich III (Compost)
08. V/A - Glücklich IV (Compost)
09. V/A - Glücklich V (Compost)
10. V/A - Go Right - Polish Jazz from 1963-1975 (JCR)
11. V/A - Rumba & Bossa Nova (Sarabandas)
12. V/A - Sounds from the Verve Hi-Fi (Verve)
13. V/A - Sound Affects – Africa (Bottletop/Mr Bongo)

3 éve postolt lemezborítók

(csak a lemezajánlók/lemezborítók rovat szépítéséhez, majd lejjebb csúszik)

V/A - Sound Affects - Africa (Bottletop/Mr Bongo)

V/A - Sound Affects – Africa
Bottletop/Mr Bongo, Deep Distribution, 2006
A-
1. CD (eredeti számok): A
2. CD (remixek): B+

Az első cd-n ritka afrobeat felvételek hallhatók leginkább Ghánából és Nigériából, de becsúszott két darab a korábbi Zairéből (jelenleg Kongó) is. Mindegyik kiváló, azt a minőséget hozzák, amelyet az egy kiadvány erejéig már megénekelt Soundway Records általam ismert Ghana Soundz Vol. 1. & 2. és az Evolution of the Afro Sound in Nigeria c. válogatásai képviselnek. A Fela és Femi Kutival játszó, Positive Force-társalapító Dele Sosimi az egyetlen, akinek a neve alatt két mű szerepel, ő egyébként az album megjelenését kísérő bulik közül fel is lépett néhányon. A számok hosszára nem meglepő módon nem lehet panasz, könnyen beleférhet némelyikük (pl. Dele Sosimi 9 és fél perces Turbulent Timesának (!), vagy Dackin Dakino 12 perces Yudajának) rádiós lejátszása alatt egy cigaretta a stúdión kívül.
A remix cd-n az első cd-hez hasonló sorrendben vannak számok. Simon Green, Will Holland és Finn Greenall hozzák a tőlük megszokott minőséget, azaz a Bonobo-, a Quantic- és Fink-remixek is rendben vannak. Az általam kevésbé kedvelt, de mások számára az ő nevükhöz feltehetően legalább hasonló vonzerőt jelentő remixerek (pl. Adam Freeland, Paul Oakenfold és Radio Slave) átirataival sincsen komolyabb bajom (nem utolsósorban persze a jóféle perkás, afrogitáros, fúvós és éneklős alapanyagnak köszönhetően), de azért azoknál feltehetőleg hússzor sűrűbben fogom hallgatni az eredetiket. A – bemutatóbulikon szintén zenélő – bristoli Way Out West triónak és a londoni Jinks formációnak sikerült talán még egy csipetnyi erőt belepumpálni az amúgy sem gyenge eredeti anyagokba. Az egyik kedvencemből, Orlando Julius Selma to Soweto c. művéből a linzi Uwe Walkner és Frederic Hintenaus duója amolyan poroszkálós, dubbed out avagy szétfüstölt (pl. az Uptight People számaihoz hasonló) osztrák downtempot fabrikált barátságos eredménnyel. Kevésbé ihletett rádiós pillanatokban nem sokat hibázik azzal az ember, hogyha valamelyik szám eredetijére rákeveri a remixet, vagy fordítva.
A Bottletop egy jótékony célú angol egyesület, amely leginkább olyan oktatási projekteket támogat, melyek elősegítik a fiatalok felvilágosítását (legyen szó a drogokról vagy az AIDS-ről), és későbbi életben való boldogulását Ugandában, Ruandában, Malawiban, az Egyesült Királyságban és Brazíliában, a cd-k eladásából származó összes bevétel nekik megy. A kiadvány gondozását és terjesztését az abban rutinosabb és igen jónevű Mr Bongo kiadó vállalta, az utóbbi tevékenységben pedig besegített itthon a Deep Distribution. Az afrobeat sajnos expensive shit szokott lenni, azaz általában nem lehet túl olcsón hozzájutni, én például még soha nem láttam Fela Kuti lemezt (forintban) három számjegyű áron, de még olyan emberről se hallottam, aki látott volna. Ennek fényében elviselhetőnek találtam azt a 4200 Ft-ot, amennyiért hozzájutottam a Deepben, ráadásul a karácsony előtti pénzkiadás utáni lelkiismeretfurdalást a jótékony cél is csökkentette, pontosabban csökkentette volna, hogyha maradt volna belőle valamennyi a 129 percnyi zene meghallgatása után is.
Ha a fentiekhez még a Mr Bongo eddigi brazil lemezeit (pl. Brazilian Beats- és Batucada-sorozat) is figyelembe veszem, akkor nem túlzok azzal, hogy nagyon várom a következő - hasonló koncepcióval operáló és második lépésként brazil tematikájú - kiadványt, melynek bemutatóbulija március 29-én lesz a londoni Fabricben. Hajrá!

Roberto Di Gioia's Marsmobil: Strange World

ROBERTO DI GIOIA’S MARSMOBIL: STRANGE WORLD (ACT :NUJAZZ - 2003)

Roberto Di Gioia Milánóban született 1965-ben. 4 évesen kezdett zongorázni, 1975-től a németországi Eichstätt város zenei iskolájában folytatta a tanulmányait. Azokat befejezve Münchenbe költözött, ahol elindította profi zenész karrierjét. Együtt zenélt többek között Art Farmer-rel, Joe Lovano-val, James Moody-val és Johnny Griffin-nel is, de a zenerajongók által talán a Klaus Doldinger nevével fémjelzett Passport brilliáns billentyűseként lehet a legismertebb. A kilencvenes évek közepe óta saját zenét is szerez (pl. Wolfgang Haffner-rel megalapította a Zappelbunde együttest), a 90-es évek végén pedig zenei tevékenységénék kiszélesítése érdekében létrehozta a Marsmobilt, amelyben jazz, minimálelectro és lounge pop stlíusjegyeket elegyít Burt Bacharach-szerű hangszereléssel napjaink zenei köntösébe burkolva. Első albuma 1999-ben jelent meg a Payola Records-nál.
A Strange World a müncheni ACT kiadó nujazz címkéjénél a debütáló album, amelyen a multiinstrumentalistát – aki a basszus és dob programozás mellett egy személyben zongorázik, gitározik, wurlitzer–ezik, Fender Rhodes-on billentyűzik, tablázik, szitározik és énekel rajta - olyan illusztris vendégzenészek támogatják egy-egy szám erejéig, mint pl. Klaus Doldinger, Till Brönner, Nils Landgren, Wigald Boning, vagy a FleshQuartet.
Személy szerint engem már a lounge pop-os Flowers című szerzemény első másodpercei meggyőztek arról, hogy ez az album kell nekem, kiválóan lehet rá bóklászni a városban, mialatt Lisa Wahlandt barátságosan énekel egy hippis szöveget a fülünkbe. A Hand in Hand rátesz még egy lapáttal, aki még ettől a – Till Brönner szárnykürtje és Roberto Di Gioia csipogó billentyűzése által dominált - hangfolyamtól sem nyugszik meg, az vegyen be inkább egy Xanaxot - vagy hallgassa tovább az albumot. A hátradőlős, leülős Crazy 5-ban folyatódik az űrcsipi, és felerősödnek a jazz elemek. A szám – ahogy az egész album is – kitűnően hangszerelt, bár néhol egy kicsit soknak és karcosnak érzem a magas hangokat, ahogy egyébként Nils Landgren albumain is zavaróan ércesnek szoktam érzem néha a trombitát. (Mondjuk a magas hangok hangszerelését illető hasonló véleményemmel már a szigetes Oi Va Voi koncert után is egyedül voltam, szóval lehet, hogy bennem van a hiba.) A címadó Strange World sejtelmesen és sunyin lopakodó jazz, egy kis továbbborítós átalakítással akár valamelyik Lynch-filmbe is elmehetne egy Badalamenti-szerzeménynek. A bólogatós basszus és dob témával, valamint Johannes Enders tenorszaxofonjával és Lisa vokáljával megtámogatott Silver Dreamer tovább erősíti az amúgy sem gyenge zenei anyagot, a Love Contains All Human Spirit–tel pedig nagy örömömre megjelenik a bossa nova is. A FleshQuartet kiváló vonósai, Steffen Schorrn andalító baritonszaxizása, a fakopi valamint Roberto Di Gioia billentyűn táncoló ujjai lágyan ringatják a hallgatót. Az indiai beütésű Talam Mishra bőven felférne egy jobb Buddha Bar-os válogatásra, Klaus Doldinger fuvolája, a tabla és a szitár gyönyörűen gyógyítják a lelket és a szellemet, Roberto Di Gioia itt sem bukik meg összhangzattanból. A Frank Möbus vendéggitárossal megerősített Trust a Massive Attack Blue Lines-os korszakát idézi fel bennem, triphop a javából! A Ragha Sid-ben – nagyon helyesen – újból megjelenik a tabla és a szitár, a hallgató szelleme már a fellegekben járhat, de egy-egy jól elhelyezett „fight fight fight fight” vissza-visszahúzza a kőkemény bólogatós valóságba (ha jól értem a szöveget). Johannes Enders tenorszaxija itt is nagyon a helyén van. A Sir Revival–lel folytatódik a bólogatás, Wigald Boning heppi fuvolája mellett az ütemek és az elvetemülten visszhangzó gitárakkordok valamelyik hetvenes évekbeli ultralaza krimibe kalauzolhatják azt a hallgatót, aki nyitott az ilyenekre, legalábbis én megengedem most magamnak ezt az asszociációt a beköszönő szitár alatt. A Private Ocean nyomott, borús hangulata az általam ismert Portishead számokra emlékeztet. A gitáros-szitáros levezető Yelloworange tovább simítja a megviselt idegeket. Ember legyen a talpán, aki nem hallgatja meg újból a lenyűgöző Cd-t, nekem mindenesetre eszembe sem jutott ilyesmi!
Szóval bátran ajánlom annak az albumot, aki nem veti meg a t.k. a Morcheeba, az Air, a Bonobo és az Arkestra One által képviselt zenei vonalat, én személy szerint már rongyosra hallgattam a Cd-t tavalyelőtt decembere óta, amikor is – szokásomhoz híven a prekarácsonyi őrületek elől lemezboltokba menekülve - belefutottam a Krúdy Gyula u.-i CD bárban. Mindenfajta komolyabb filozofálgatási és szakértőnek tűnési szándék nélkül akár azt is mondhatnám, hogy ez (például) (lehet) a zene 2005-ben :-)

2005.02.10.

Tomanek

LPCOVERS

1. Joyce: Hard Bossa (Far Out) - a gyönyörű hangú művésznő egyik kifinomult albuma, az igényes Far Out
gondozásában.

2. Santana: Abraxas (CBS) - nem a legjobb album a mexikói gitárművésztől, de kétségkívül ennek van az egyik
legszebb borítója.

3. Bob James: 4 (CBS/Tappan Zee) - Az amerikai billentyűs fülbemászó smooth jazzt játszik.
Ez az egyik kedvenc albumom tőle.

4. Maynard Ferguson: Carnival (CBS) - Mostanában teljesen rákattantam a trombitás zenéire.
Terveim szerint hamarosan tisztelgek előtte egy Galacticafunk c. szettel is.

5. Az Osibisa energikus afrofunk zenét játszik, felélesztik az embert!

6. Egy másik kedvencem a billentyűs Bob James és a gitáros Earl Klugh nevével fémjelzett Two of a Kind c. album. A Whiplash c. száma mindig feléleszt!

7. A jugoszláv Zeljko Kerleta által futtatott Cosmic Sounds kiadó az újabb zenék mellett régi kelet-európai jazz-lemezekkel is megörvendezteti az erre éhes füleket. A második - Wizard c. - cseh válogatás remekmű!

8. Még mindig a Cosmic Sounds háza táján maradva: Az Arkestra One nyújtotta számomra az utóbbi év legkellemesebb meglepetését. Nagy lelkesedésemben írtam is róla egy ajánlót a Sabada webzinbe ide.

9. A DJ/kongás Mark 'Snowboy' Cotgrove Tito Puente nyomdokain haladva pörgős afrokubai zenével örvendezteti rajongóit, ez az egyik kedvenc albumom tőle:

10. A Harmless kiadó mindegyik válogatáslemeze telitalálat. Legismertebb válogatás-sorozatuk Pulp Fusion néven fut. Én azért a Freak Off-ot nyomom fel elsőnek, rajta minden idők egyik legpörgetőbb számával, Tito Puente Para Los Rumbreros -ával.

11. Üldözős krimifunk-téren Lalo Schifrin a király, Steve McQueen pedig mintha arra született volna, hogy - az elmaradhatatlan fekete garbóban - Jaguárral kanyarogjon Monte-Carlo utcáin.

12. Nagyon értékes bossanova slágerek, a borítón portugál-, japán és kínai számszöveggekkel a Fontana kiadásában.

Arkestra One

ARKESTRA ONE: ARKESTRA ONE (COSMIC SOUNDS)

2002 egyik leggyógyítóbb albumát a Finnországban született, ápolói végzettségű Matthew Timoney-nak és a Smoke City-ből ismert Nina Miranda-nak köszönhetjük. Pillanatnyilag csak Bonobo-val, a Cinematic Orchestra-val és az Air-rel tudnám egy lapon említeni. (Egyébként az utóbbi, francia duó Moon Safari c. albuma adta Matthew-nak a végső lökést az egyszemélyes Arkestra One formáció létrehozásához.)
A friss szellőként ható album erősen javallott álmodozásra (és egyébként a kamillatea sem esik rosszul mellé, amit éppen most szürcsölök). A nyitó Into The Light első ütemeinél már biztos voltam abban, hogy ez a zene sokszor fog – ha csak néhány pillanatra is, de – menekülést jelenteni a szürke hétköznapokból. Nina Miranda lágy hangja az I Really Want You –ban köszön be először, néhol gyenge francia akcentussal énekel angolul, néhol pedig (brazil) portugálul. A következő számban, a magával sodró, lendületes Train To Matchu Pitchu –ban tovább dalol néhány madár társaságában. A hátradőlős, fennkölt Filling It With Sound c. közjátékban néhol már olyan erős a madárcsicsergés, hogy akár a Magyarország madárhangjai c. lemezt sem kell feltennem mellé egy-egy meggyötört estén. Egyelőre a könnyfakasztóan légies Shine a kedvencem. (Néhány év múlva valószínűleg ezzel fogom megnyugtatni a gyerekemet, miután átesett élete első komolyabb krízisén.) Mondjuk a következő darab, a Man From The Audience sem marad el sokkal mögötte. Ebben – ha jól értem - egy fanatikus evangélikus pap ordibál arról, hogy be akar tépni Jézustól. Nagyon komoly…. Ezután jön a The Sirens, ami elrepít Keletre. Úgy érzem magam, mintha mezítláb sétálnék a Taj Mahal felé, de egy pillanat múlva már messze van Agra, ugyanis az emelkedett hangulatú How Could I Love You More sejtelmes atmoszférájának köszönhetően egy vadvirágos réten találom magamat gyermekláncfűvel játszó hippik között. A Seu Paraiso ütemei alatt ez az életkép kellemes tengerparti sziesztává alakul. (És milyen jó remixet készítettek belőle a Crate Soul tesók!) A Hot Sand naplementekor megindít egy bulit a változatlan helyszínen. A Compost Community c. válogatáson már korábban megjelent Skydiving pedig tökéletesen zárja az albumot, organikus egésszé varázsolva a 39 percnyi megunhatatlan tömör gyönyört.

2003.02.25.

Tomanek

Polish Jazz (JCR)

V/A – GO RIGHT – JAZZ FROM POLAND 1963-75 (JCR008) CD
NOVI SINGERS (JCR006) LP
V/A – POLISH JAZZ (JCR007) LP

Bár ezek a kiadványok 1999-2000 környékén jelentek meg, azért nem lehet szó nélkül elmenni mellettük. A mai fül számára hihetetlen, hogy milyen jó zenét nyomott 30-40 évvel ezelőtt a Novi Singers, Jerzy Milian, Zbigniew Namyslowski, vagy akár az a Krzysztof Sadowski, aki sajnos hiányzik erről a válogatásról. Biztos vagyok benne, hogy a legnagyobb lengyel kiadó, a Polskie Nagrania, és alkiadója, a Muza Polish Jazz c. sorozata számtalan felejthetetlen pillanatot okozott a világ jazzfejeinek. Daniel W. Best és a berlini Jazzanova csapat igazi remekművet állított össze az általuk gyűjtött számokból. Miután újra kiadták az 1963-75-ös lengyel jazz szcéna gyöngyszemeit két lemezen, a rajtuk hallható műveket CD formátumban is megörökítették a szélesebb körű hallgatóság számára. A CD-n a következő számok hallhatók:

1. Jerzy Milian - Wsrod Pampasow - 1975
2. Novi Singers - Torpedo - 1969
3. Novi Singers - All Together - 1969
4. Andrej Kurylewicz Quintet - Nyamaland - 1963
5. Novi Singers - Misfit - 1969
6. Novi Singers - My Own Revolution - 1970
7. Jazz Carriers - Mala Septyma (Minor Seventh) - 1973
8. Aleksander Mazur Quartet & Novi Singers - It Doesn't Matter - 1975
9. Novi Singers - Christine - 1965
10. Novi Singers - Next, Please - 1967
11. Andrej Kurylewicz Quintet - I Won't Stay With You - 1967
12. Novi Singers - Five, Four, Three - 1974
13. Jerzy Milian - Choreographic Sketches - 1975
14. Zbigniew Namyslowski Quartet - Fair Lola - 1966
15. Wojciech Karolak - Why Not Samba - 1974
16. Novi Singers - The Runway - 1974
17. Novi Singers - Oh, Woman - 1973
18. Novi Singers - Jeansy - 1965

A Bernard Kawka által alapított Novi Singers (New Original Vocal Instrument) minden száma mestermű. Az egyik legütősebb szám, a Five, Four, Three címe az évek során megfogyatkozó együttes történetére utal. (Az egyik tag ’66-os távozása után Bernard Kawka 1972-ben az USA-ba költözött. A további tevékenysége t.k. olyan produkciókhoz köthető, mint a zseniális Funk Factory) A pszichedelikus beütésű My Own Revolution mellett a másik kedvencem a Burt Bacharach-szerzemény It Doesn’t Matter latinos feldolgozása. Mondjuk az Oh, Woman is telitalálat a hibátlan funk témájával és bájos angol szövegével együtt. A settenkedő hangulatú Runway szintén nagyon bejön finom ütemváltásaival, de ez a többi számról is bátran elmondható, mindegyik elmenne krimifunk zenének. A Next, Please c. dalban erősen érezhető, hogy a hatvanas években Lengyelországot is megérintette a bossa nova láz. (Ebben az időben Stan Getz számos koncertet adott az országban. Egyébként ő volt az első amerikai művész, aki lengyel zenészekkel közösen készített felvételt)
A többi műről röviden: A Wsrod Pampasow szerintem minden idő egyik legjobb száma. Eszméletlen, hogy mit művel a vibrafonos Jerzy Milian a katowice-i lengyel rádió big band-jével, majdnem leesik a fejem tőle még huszadik belehallgatásra is! A Choreographic Sketches elég érdekes absztrakt jazz. Nagyon bejön a finom 5/4 –es ütemek alatt lüktető Nyamaland is. Az I Won’t Stay With You-ban sem szokványos ritmusokkal operálnak. A Mala Septyme pihenős szám, engem kicsit az egyik kedvenc magyar jazz zenekaromra, a Saturnus együttesre emlékeztet. A szaxofonos Zbigniew Namyslowski (aki egyébként szédületes karrierjét még csellistaként indította az 1957-es II. Sopot-i Jazz Fesztiválon) szédületes Fair Lola c. jazz bossa –ját az 1966-os Varsói Jazz Jamboree-n vették fel. Nagyon gyengéden köszön be benne a zongora, majdnem elsírtam magam, amikor először meghallottam. A hammond orgonás Wojciech Karolak is brillírozik az általa komponált Why Not Samba-ban (és t.k. érzékeny perkás kiséret segíti ebben).
Teljesen elvarázsolódtam, miután a tegnapi napomat a lengyel jazznek szenteltem. Sajnálom, hogy (eddig) nem lehettem ott a varsói fesztiválokon, a krakkói Helikon jazz klubban, vagy a különböző gdanski, gdyniai ill. sopoti jazzkoncerteken. Ha bárki megszabadulna a felesleges Polish Jazz lemezeitől (különös tekintettel a Jazz Outsiders, a Jazz Rockers, a Modernists, a Modern Combo, a New Orleans Combo és a Bossa Nova Combo albumaira), forduljon hozzám bizalommal!

2003.02.11.

Tomanek

V/A - Rumba & Bossa Nova

V/A – RUMBA & BOSSA NOVA – 3CD [SARABANDAS]

A nem túl igényes borító remélhetőleg nem téveszti meg a hozzám hasonló bossa nova rajongókat: ezen a kiadványon nagyon nagy kincsek találhatók. A tripla cd-s válogatáson 54 szám van, köztük olyan zeneszerzők művei, mint pl Antonio Carlos Jobim, Baden Powell, Vinicius De Moraes, Gilberto Gil, Chico Buarque és Edu Lobo. Majd be is csempészek néhány csemegét közülük az éterbe a Bossa Bom Dia c. müsorom vmelyik megfelelő pillanatában. Addig is éljen a Tilos Rádió és a héthatárra (valamint 7 évre) szóló (FM 90.3-as) frekvenciaengedélye!

2003.01.28.

Tomanek

V/A - Glücklich V

V/A – GLÜCKLICH V – CD/3LP [COMPOST]

A Forest Mighty Black-ből, a Trüby Trio-ból, valamint a freiburgi Rootdown c. klubestjeiről ismerhetett Rainer Trüby által válogatott Glücklich-sorozat első darabja.

1. Racoon feat. Rose Max: Eh Luande - Mimosa Avantgarde Mix – Rose Max szép portugál éneke downtempo köntösbe bújtatva.
2. Rise Ashen: Torn - Blissom Remix – A kanadai Eric Vani – aki a 80-asévekben még javában break-táncolt a montreali utcákon a Furious Five zenéjére – brazilos számot szerzett Rise Ahen néven. A torontói dj, Stephane Lefrancois remixelésének köszönhetően az eredmény egy atmoszférikus varászlat lett, ha szabad ilyet mondanom.
3. Os Ipanemas: Icarai – A Far Out kiadó 50.-ik kiadványát a 60-as évekbeli legendás Os Ipanemas visszatérése aranyozta be, és ezt a számot hallgatva bátran kijelenthetem, hogy nem kopott meg a fényük annak ellenére sem, hogy csak a dobos Wilson das Neves és a gitáros Neco maradt a régiek közül. Mondjuk a basszgitáros Jorge Helder, és az Azymuth dobosa, Mamao sem ma kezdte a pályát… Hihetetlenül szép szám!
4. Muro: Bohemian - Bah Samba Remix – A japán hip-hop dj/producer számát az Estereo kiadóhoz köthető Bah Samba remixelte. A vonósok és fúvósok alapján jó lenne filmzenének. Az egyik legigényesebb kiadó, a Yellow Productions engedélyével van jelen a válogatáson. (Rainer Trüby egyébként teljesen benne van a dolgokban, és nem készít (válogatás)bootleget)
5. Jorge Ben: Comanche – Egy újabb gyöngyszem. Egyre többre értékelem azt a lemezemet, amin rajta van néhány szám Jorge Ben-től, köztük a Mas Que Nada is. Most a Glücklich cdborítójának köszönhetően (amiből az itt olvasható okosságokat is kinézem) azt is megtudtam, hogy az afrikai anyától származó zeneszerző a brazil funk/soul szcéna egyik legjelentősebb motorja volt. Az egyik legszebb hangú énekes!
6. Nu Tropic: Moonlight – A cd tegnapelőtt érkezett postán, aznap bebarangoltam a másnapi október 23-ra való tekintettel önmagát egészen súlyosan lebutító Budapest party-gócainak a zömét fél füllel figyelve rá. Hajnali háromkor az első 6-os busz apokalipszisára fel sem fértem, a másodiknál viszont leültem a világ legsúlyosabb szagrengetében, és életemben a legnagyobbat bólogattam erre a számra. (Akkor már rég két füllel hallgattam a zenét, és szartam magasról az agresszívebb emberekre, bocsánat a kitérőért.) A strasbourgi duó nagyon eltalálta a ritmust ezzel a fakopis-kávás bosszával, Gulillaume Siron énekesnő hangja egy kisgyerekre emlékeztet, Tibeault Renard pedig nagyon érzi a trombitát. A zongora is nagyon rendben van.
7. R. E. Q.: Casa Forte – Az első szólamokat meghallva széles vigyor ült ki az arcomra: Megtudtam végre, hogy milyen számmal kezdte Big Bud a Jungle Jazz-es szettjét! Edu Lobo kifinomult számával 1984-ből, amelynek az első ütemei egyből megfognak, a szám végére meg teljesen bepörgetnek engem.
8. Nicola Conte apresenta Rosalia De Souza: Fica Mal Com Deus – Ha a zágrábi Kontrapunkt fesztivál után nem is látom újra egy ideig Rosalia De Souza-t, most legalább hallgathatom a hangját az olasz retro-pápa Nicola Conte produceri ténykedésének köszönhetően (aki egyébként a Glücklich V. borítójának kezdő sorait írta). A szám Geraldo Vandre 1964-es számának a feldolgozása.
9. Rachael Calladine: La La Li – És igen! Amikor meghallottam ezt a számot Gilles Peterson Worldwide 2-jén, megszavaztam magamban 2002 legszebb számának. És akkor még nem is tudtam, hogy a szám közepétől tört ütemek fognak dominálni… Rachaelnek tökéletes hangja van, még azt is megbocsátom neki, hogy állítólag kísérte a Spice Girls-t és Melanie C-t.
10. Les Gammas: Outra Vida - Eddy & Dus Remix – Ez a szám egyből rádöbbentett, hogy csínján kell bánnom azzal a „2002 legszebb száma Tomaneknél” díjjal. Valami elképesztően mély downbeat kezdet után tökéletesen érkezik a Smoke City-ből is ismert Nina Simone hangja, hogy utána átforduljon a zene fonala nagyon finoman lüktető, zongorás bossanova ütemekbe. Részemről ennyi elég is lenne az üdvösséghez, de a zágrábi srácok jobban tudhatják, hogy mi a dörgés, mert még egy váltás után már azon kapom magam, hogy drum’n’bossa ütemeket hallgatok bólogatva. Kíváncsian várom a két horvát dj/producer/zenész bemutatkozó, High Life c. albumát!
11. Ben Human: Scott Air - Travelling Light Mix – Ben Addison amellett, hogy pólókat tervez, videóklippeket készít, képregényeket rajzol, és zenét szerez számítógépes játékokhoz, még ilyen számokat is szerez. Nem rossz! Újabb atmoszférikus szám, kattogós bossa nova ütemekkel, szép zongorával.
12. Montefiori Cocktail: Gypsy Woman – Olasz mestermű az Irmától. Amióta láttam a bécsi Black Market-ban, hogy mennyi Easy Tempo válogatás jelent meg a Right Tempo kiadónál, sejtem, hogy easy listening téren verhetetlenek az olaszok. Rendesen elvarázsolt, ahogy egy cigány javasasszonytól akár el is várhatja az ember.
13. Aquarius Y Luiz Antonio: Agua De Beber – Csak nemrég tettem szert egy olyan feldolgozására, amelyben Astrud Gilberto énekli Antonio Carlos Jobim számát, a dallam már akkor belopta magát a szívembe. Ez a feldolgozás állítólag nagyon ritka, 1973-ban vették fel Spanyolországban. Pszichedelikus varázslat!
14. Wagon Cookin’: Lua – A fáradt, erotikus szaxofon után szerencsére gyorsan megérkeznek a brazil ritmusok, én meg befejezem ezt a kritikát, mert már így is eléggé hosszúra sikerült.

2002.11.13.

Tomanek

V/A - Glücklich IV

V/A – GLÜCKLICH IV – CD/2LP [COMPOST]

A Forest Mighty Black-ből, a Trüby Trio-ból, valamint a freiburgi Rootdown c. klubestjeiről ismerhetett Rainer Trüby által válogatott Glücklich-sorozat negyedik darabja.

1. Minus 8: Elysian Fields – A svájci dj/producer műve – aki Suhaid-nak köszönhetően hazánkban is járt, és az özönvíz kellős közepén kellőképpen megpörgette a nagyérdeműt a West-Balkánon – atmoszférikus hangulatával tökéletes bemelegítő szám.
2. Ready Made: Transcontinental – A festőművészi iskolát is elvégző Jean-Philippe Verdin - akinek hatalmas jazz-fanatikus az édesapja – leginkább a finom zongoratémával fogott meg.
3. Espen Horne: Magnetica – A norvég arc a Bobby Hughes Experience tagja. Ennek a műnek, és a Slow Supreme néhány darabjának ismeretében bátran kijelenthetem, hogy érdemes lenne mélyebben elmerülni a brazil beütésű norvég zenék világában.
4. Gotan Project: Triptico – A Gotan Project a tőle megszokott színvonalon önti 3. évezredi formába az argentin tangótangotant. Az előző mondatom elég gázosan sikerült, fogjuk rá a körbejáró tangó okozta chill-hangulatomra…
5. Trüby Trio: Allegre – Ez az, máris egy kis felvidulás! A sorozatot válogató istenkirálycsászár Rainer Trüby-nek, valamint a Fauna Flash duónak ez az egyik legjobb száma (és egyébként kiválóan keverhető Joseph Malik Futuristica c. szerzeményére).
6. Madeline Bell: That's What Friends Are For – Az élő legenda Madeline Bell édes hangja csodás dallamot énekel ebben a kedves dalban. A brazil hangulatért felelős ritmusszekció is kitesz magáért, a funky hornok pedig teljesen vidámmá varázsoltak egy pillanat alatt.
7. David Matthews: Sambafrique – A szaxofonos szóló kicsit Fausto Papetti slágerdömping-lemezeire emlékeztet (amelyek borítóján egyébként rendszeresen egy-egy hiányos öltözetű nő szokott lenni), de a zongorista Davis Matthews gyorsan rendbe rakja a számot a billentyűzésével.
8. Mark De Clive-Lowe: El Dia Perfecto – A válogatássorozat egyik legjobb darabján ez a kedvenc számom. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a zágrábi Kontrapunkt fesztiválon alkalmam volt megfigyelni Mark De Clive-Lowe és együttese tevékenységét. Mesteri módón bánt a különböző csipogtatós billentyűs hangszerekkel, a basszgitáros Cameron Undy mintha a hangszerével született volna, Kaidi Tatham-nál energikusabb dobost pedig még nem sokszor láttam életemben. (A koncertjük végén egyébként még a legelvetemültebb partyállatokat is letáncolták a porondról). Én meg csak virultam, mint a vadalma: tökéletes nap – tökéletes szám!
9. Wei Chi: Heaven – Az érzelgős dallam, és Merit Osterman hangja biztosan irritálhat egy-két keményebb fejű rockert, de én azért szeretem ezt a számot.
10. Himiko Kikuchi: What's Baby Singin’ – Az előző mű hangulatát folytatva édes gyereknevetéssel kezdődik a szám, szóval tömeggyilkosoknak ezt sem ajánlanám. Viszont ínyenceknek annál inkább, ugyanis a japán zeneszerző-zongoristának összesen 4 albuma jelent meg a 70-es évek végén, azok is csak Japánban.
11. Kyoto Jazz Massive: A Calmaria – Itt egy újabb minőségi csemege Japánból, bizonyítva, hogy a felkelő nap országában mindig van valami új a nap alatt. A jazzfejű Okino fivérek eme száma után két évvel végre megjelent egy KJM-nagyalbum is a Compost Records-nál, hallgatom is szorgalmasan.
12. Buscemi: Ramiro's Theme – Ha jól tudom, ez a dal a belga Dirk Swartenbroekx által létrehozott Buscemi második albumáról, az „Our Girl from Havanna” –ról van. Szeretem Graham Greene-t, és a havannai emberét, de a komor hangulatú könyveit továbbra sem ilyen felüdítő zenékre fogom olvasni.
13. Supersempft: O Preguicoso – A freiburgi duó kellemes száma egyből beindít egy finom ritmusváltás után. Egyszer el kellene mennem Rainer Trüby havi klubestjére, a Rootdown-ra, kíváncsi vagyok, hogy mi lehet abban a városban, ahol ilyen zenészek élnek.
14. Coisa Nossa feat. Saloma de Bahia: Procurando o Caminho – Az énekesnő, a pörgős ütősök, a zongora, és a gitár nagyon harmonikusan játszanak együtt ebben a gyors számban.

2002.11.13.

Tomanek

V/A - Glücklich III

V/A – GLÜCKLICH III – CD/2LP [COMPOST]

A Forest Mighty Black-ből, a Trüby Trio-ból, valamint a freiburgi Rootdown c. klubestjeiről ismerhetett Rainer Trüby által válogatott Glücklich-sorozat harmadik darabja.

1. Pathless: Goddess – A Pathless a berlini Sonar Kollektiv tagja. Sejtelmesen kezdődő számuk egyből ráhangol az albumra.
2. Da Lata: Pra Manha – A Patrick Forge és a Smoke City-producer, gitáros Chris Frank nevével fémjelzett Da Lata száma még mindig a kedvenceim közé tartozik, annak ellenére, hogy számtalan válogatásalbumon hallottam már viszont. Egyébként ezt a számot élőben is hallottam a Kontrapunkt Fesztiválon. A hangulatról legyen elég annyi, hogy amikor technikai okokból kihagyott a megvilágítás, és a hangosítás is gyengélkedett, a közönség percekig lelkesen tapsolt, és énekelt az együttessel együtt, egy füttyszót nem hallottam. Amikor pedig a szervezőknek sikerült megoldani a problémákat, az eufória tetőfokára hágott a táncparketten.
3. Trüby Trio: Prima Vera – Nagyon finom utazós szám. A Wei Chi néven is ismert Raoul Walton tökéletesen basszusozik, a Fauna Flash tagjai (Christian Pommer és Roland W. Appel) ütik a dobokat, Trüby úr az egyéb ütőshangszereken pörget, Miyabi Sudo pedig a Fenderével teljesen elvarázsolja az egészet. A számot a trió C. Pommer édesanyjának, Verának dedikálja, én most csak egy csillagos ötöst tudok adni rá: 5*
4. Brother Of Soul: Ife Bobowa – A feltehetőleg leginkább a Nuspirit Helsinki-vel kapcsolatban ismert Guidance Recordings egy fáradt, folyékony, másnapos hangulatú számmal járult hozzá a válogatáshoz (bár lehet, hogy csak én vagyok másnapos, és beszámíthatatlan hülyeségeket írok)
5. Jean-Claude Kerinec/Mamba Percussion: Samba – Őrült dobolás az 1982-es szám elejétől a végéig. Az előtte és utána levő szám között olyan hatást kelt, mintha egy éjszakai, tévé előtti szunyókálás közben 5 percre a riói karneválba teleportálnának.
6. Boozoo Bajou: Night Over Manaus – A Boozoo Bajou dj és producer duó tagjai állítólag bejárták Közép- és Dél-Amerikát, begyűjtöttek egy tonna lemezt, és hazaérve összekotyvasztották a Satta c. albumukat. Minden irigység mellett is azt kell, hogy mondjam, hogy hibátlan zenét játszanak. Most, hogy így ősszel már nem tudok békákat hallgatni a West-Balkánon, egyre gyakrabban fordulok a lemezükhöz, visszahoznak még valamit a jó kis nyári lounge-olásaimból.
7. Brazil Selection: Ye Mele – Luiz Carlos Vinhas számának hiperheppi feldolgozása. Nagyon jó, különösen amikor beindulnak az ütősök és a zongora!
8. Nico Gomez: Rio – A holland zeneszerző finom száma különösen kedves számomra, ugyanis sikerült már kiásnom egy lemezét, rajta ezzel a darabbal.
9. Cosmo Vitelli: We Don’t Need No Smurf Here – Hupikék baromság helyett fogmosó effekttel kezdődik a szám, de aztán hamarosan megnyugszom, amikor egy tökéletesen időzített „You’re ready for this” effekt után beindul a reszelős bossanova. A reszelés kifejezésnél nem tudok találóbbat kitalálni a hangulatára, mindenesetre van még néhány hihetetlen hang a számban.
10. Evaldo Montenovo: Chili Con Carne – Gitáros, tüzes chilli-bossa.
11. Modaji: The Latin Protocol – Hibátlan, suhanós szám, magammal viszem, ha legközelebb utazok valahová.
12. Tom & Joyce: Vai Minha Tristeza | Mr. Bob S. Remix – Nagy kihívás lehetett egy hangtechnikusnak Joyce csodaszép hangját megközelítő színvonalú és minőségű remixet készíteni ebből a számból, de Bob Sinclair úr tökéletesen megoldotta a feladatot. (Én meg örülök, hogy nem csak én szoktam sirályhangokat keverni a Tilos-os műsoromban)
13. Tab Two: Belle Affaire | Trüby Trio Remix – A német duó számának merengős újraértelmezése, brazil deep house a Trüby Trio-tól. Két kolompot akarok!

2002.11.13.

Tomanek

V/A - Glücklich II

V/A - GLÜCKLICH II – CD/LP [COMPOST]

A Forest Mighty Black-ből, a Trüby Trio-ból, valamint a freiburgi Rootdown c. klubestjeiről ismerhetett Rainer Trüby által válogatott Glücklich-sorozat második darabja.

1. Sail-Joia: Go for the Others – A brazil-holland együttes számában Shawn Bergin jazzes futamai a szoprán szaxofonon nagyon tetszenek, az ének már kevésbé, de belőle szoktam erőt meríteni, amikor már kezdek fáradni a betodzsungelbeli hátizsákos bolyongásaimtól.
2. Nicos Jaritz: Otao E Eu – A kubai ütős, és osztrák zenésztársai batucadája végig csöndes eufóriát áraszt magából, ha lehet ilyen hülyeséget mondani.
3. Ximo & Judy: Vou Vencer – A brazil duó és néhány német zenész könnyű, funkys szambájában a számot szerző Izio Gross nagyon finoman zongorázik.
4. Second Direction: Flying Carpet Ride – Az 1976-os számot eddig nem adták ki, csak rádió/Tv reklámokban szerepelt. (Azért kíváncsi lennék egy olyan videófilmre, amiben erre a zenére széles mosolyú háziasszonyok ritmikusan sikálnak egy repülőszőnyeget.) A számban Fritz Münzer szoprán szaxofonja dominál, Karl Heinz Merkel pedig nagyon finoman játszik a Fender Rhodes-on.
5. Emphasis: Vera Cruz – Az előző számhoz hasonlóan a Milton Nascimento-mű feldolgozásában is a Fender Rhodes futamok vannak leginkább rendben.
6. Niagara: Rhythm Go – Klaus Weiss együttesének számával kapcsolatban csak megint a folyamatosan lüktető, csöndes eufóriáról tudnék írni, úgyhogy abba is hagyom.
7. Joe Haider Trio: Tante Nelly – Az első Glücklich-válogatás Joe nagybácsija után most Nelly nagynéni történetét mesélik el a hallgatóknak a zongora billentyűi, a basszusgitár, és a finom cinek.
8. Heinz von Moisy: Nil – Manfred Burzlaff vibrafonjának köszönhetően a szám inkább egy fürge hegyi patakra, mint a Nílusra emlékeztet, de ennek ellenére teljesen rendben van ez is.
9. Mr. Circle: Schoch-Schach – A Glücklich válogatássorozat talán legkönnyebre sikerült darabját ez a mű zárja Monika Linges vokáljával és Mikesch van Grümmer fantasztikus Fender-szólójával. Jazz a javából, sakk-matt!

2002.11.13

Tomanek

V/A - Glücklich I

V/A – GLÜCKLICH I – CD/LP [COMPOST]

A Forest Mighty Black-ből, a Trüby Trio-ból, valamint a freiburgi Rootdown c. klubestjeiről ismerhetett Rainer Trüby által válogatott Glücklich-sorozat első darabja.

1. Sunbirds: Ocean Song – Ötnegyedes ütemű fuvolás szám 1972-ből, Fritz Pauer finoman billentyűzik rajta.
2. Namaz: Anticipated Joy – Könnyű nyári éneklős szamba, így ősszel számomra sajnos se füle, se farka.
3. Rainer Pusch Quartet: Mixing – A tenorszaxofonos Rainer Pusch élénkítő száma kicsit engem is felélesztett most. A basszusgitár és a zongorafutamok nagyon rendben vannak.
4. Kitty Winter Gipsy Nova: Mato Pato – Elképesztő tempójú szám, a kedvencem a válogatásról. Kitty Winter hiperkedves hangja és Kuno Schmid billentyűzése miatt már hónapok óta kutatom a Spinning Wheel-nél újrakiadott lemezüket. Döbbenetes, hogy 1978-ban ilyen zenét is játszottak Stuttgartban!
5. To Be: Glücklich – Újabb nyári finomság, egy kicsit szomorkásabb hangulattal. A billentyűzés ebben a számban is nagyon tetszik.
6. John Thomas: Like A Samba – Fennáll a veszélye, hogy unalmas vagyok, de ez a szám is egy nagyon gyors zongorás-éneklős nyári szamba.
7. Catch Up: Onkel Joe – Nagyon érdekes ritmusú tapsolós szám ifjabb Max Greger egészen komoly zongoraszólójával. Ha Joe bácsi létező személy, akkor nagyon érdekes figura lehet!
8. Real Ax Band: Samba Mortale – Egy újabb magashangú énekesnő (Maria Archers) jazz-rock-szambája hippiknek. Bocs, de tényleg csak így tudom megfogalmazni.
9. Klaus Doldinger: Brazilian Thoroughfare – A híres tenor szaxofonos számait napjaink zenészei is felfedezték, remixelték. Arról, hogy ezt is remixelte-e valaki, nem tudok, mindenesetre ez is nagyon rendben van.
10.Namaz: Mystic Latin – Teljesen őrült brazilos szám, nem lehet könnyű játszani. Joachim Essig nagyon jót zongorázik benne, és a többiek is hibátlanul játszanak, csak nekem a zongora a gyengém.

2002.11.13.

Tomanek

Victor Davies

VICTOR DAVIES: VICTOR DAVIES [JCR]

1. Sound of the Samba
2. Better Place
3. Runaway Train
4. Spirit
5. Take it or Leave it
6. One Thing
7. Lady Luck
8. I’m Just Me
9. Blues for You
10. Winnie’s Song
11. Brother

Victor Davies zenéjébe azóta szerelmes vagyok, amióta Keyser és Shuriken egyik szettjében először meghallottam a Sound of the Samba felcsendülő szólamait. Miután később szerencsém volt az afrofrizus srácot és együttesét élőben is hallani a zágrábi Kontrapunkt fesztiválon, a lemezének birtoklása iránti vágy tovább erősödött bennem. A helyzet megérett arra, hogy megtörjem a pusztán anyagi indíttatású túlélési ösztönből való önkéntes eltiltásomat a Deep Music Depo-ból. A döntésemet nem bántam meg, azóta többször bearanyozta a napomat a multiinstrumentalista lélekemelő muzsikája.
A „legslágergyanúsabb” számokban – Sound of the Samba, Better Place, Lady Luck, Brother – minden adva van ahhoz, hogy ne törjön ki tömegverekedés egy házibuliban a szokásos „Milyen zenét hallgassunk?” vita hevében. Victor Davies énekel, basszusgitározik, gitározik, zongorázik, és az ütőhangszerekkel is közeli barátságban van. (Ezen kívül a hangszerelés valamint a produceri munkálatok is a lelkén száradnak.) Tökéletesen kiegészíti őt a fúvós szekció és a hegedűs Merrilyn Baer, Jake Hirsch pedig mesterien bánik a Fender Rhodes billentyűkkel. (Az utóbbi egyébként a zágrábi koncertjük bónusz száma alatt olyan funky szólót nyomott, hogy majdnem leszállt a fejem.) A Spirit fennköltebb hangulatú mű, míg a Blues For You nyomulósabb-bulisabb szám. Az első hallgatásra kevésbé meggyőző, csendesebb gitárdalok – Runaway Train, One Thing, I’m Just Me – később alaposan megfogtak. A Take it or Leave it– ről nem tudok mit írni, I took it. Ahogy a horvát dj-producer Dus a For My Lady-vel, úgy Victor Davies a Winnie's Song-gal tiszteleg a kedvese előtt. A szóban forgó hölgyet egyébként láttam Zágrábban, hát neki én is szívesen komponálnék.
Szóval összességében kijelenthetem, hogy Victor Davies jól nyomja, én már kevésbé, de ez legyen az én gondom.

2002.07.25.

Tomanek

V/A - Sounds from the Verve Hi-Fi

V/A - SOUNDS FROM THE VERVE HI-FI - compiled by THIEVERY CORPORATION (VERVE)

A Thievery Corporation nem szokott hibázni. Elég csak Eric Hilton és Rob Garza albumaira (Sounds From The Thievery Hi-Fi, Abductions and Reconstructions, Mirror Conspiracy), vagy a fenomenális Dj-Kicks-es dj-szettjükre, ill. a hiperkönnyű Easy Tempo c. válogatásukra gondolni, nem is beszélve kiadójuk, az Eighteenth Street Lounge művészeiről (Thunderball, Blue States, Ursula 1000, Desmond Williams, Farid, Nicola Conte, Broadway Project). Azért még így is leesett az állam, amikor először meghallgattam ezt a válogatást, amit a Verve kiadó felkérésére állítottak össze. Az albumon fellelhető számok a következők:

1. Stan Getz and Luiz Bonfá: Menina Flor
2. Sergio Mendes & Brazil ’66: Chove Chuva
3. Jimmy Smith and Wes Montgomery: Ogd (Road Song)
4. Kenyon Hopkins: Hard Latin
5. Cal Tjader with Lalo Schifrin: The Fakir
6. Richie Havens: Something Else Again
7. Astrud Gilberto: Light My Fire
8. Elis Regina: Bala Com Bala
9. Walter Wanderley: Batucada
10. Jackie and Roy: Samba Triste
11. Cal Tjader: Cuchy Frito Man
12. Willie Bobo: Lisa
13. Chico Hamilton: For Mods Only
14. The Wynton Kelly Trio: Escapade
15. The Jazz Renegades: Do It The Hard Way

Az első számnál -Menina Flor- nehezen tudtam eldöntetni, hogy Stan Getz tenorszaxofonja vagy Marie Toledo hangja simogat-e jobban, aztán rájöttem, hogy az egészre (gitárral és „fakopis” kávázással kiegészülve), úgy ahogy van, a harmonikus a találó kifejezés. Jorge Ben Chove Chuva-ját már szerencsésen sikerült beszereznem, de Sergio Mendest és bandáját hallgatva újból be kellett látnom, hogy gyakran az újraértelmezés túlszárnyalja a mester művét. Külön csemege a számban hallható szitárfutam, amiért a Tolvaj Vállalat általában nem szokott a szomszédba menni. Nagy örömömre most azonban ezt megtette még a Fakir és a Something Else Again c. szám esetében is. Wes Montgomery-től már sokszor ronggyá hallgattam a Road Song-ot, de azért erre a válogatásra is kellett. Walter Wanderley Batucada-jára is igaz ugyanez. (Csak azt szeretném tudni, hogy az övé, vagy Marcos Valle-é az eredeti – mindkettő zsír, Towa Tei és Bebel Gilberto feldolgozásáról nem is beszélve). A Samba Triste és a Bala Com Bala talán a Batucada-nál is könnyedebb latin nóták, az utóbbi újból elültette bennem a magot, hogy lassan ideje lenne elkezdenem potugálul tanulni, hogy ne csak úgy énekeljem a kedvenc számaimat, ahogy azt Jackie és Roy teszik a szomorú szambában („Pábáppá…”). Astrud Gilberto Doors sláger-feldolgozása (Light My Fire) zseniális, finoman feléleszti az embert, amikor az már a végletekig kihűlt. A sejtelmes Hard Latin tijuana-trombitái legalább Mexikóig elrepítettek, a Lisa fúvósai inkább Kubára emlékeztettek (bár „még sohasem voltam Kubában”, ahogy az Amorf Ördögök énekelik). A settenkedős Cuchy Fito Man és az Escapade bármelyik Easy Tempo válogatáson megállná a helyét. A For Mods Only majdnem a válogatás címadó dala lett, végül maradtak a marketinges szempontokból vélhetően eredményesebb Verve Hi-Fi mellett. A Do It The Hard Way pedig lenyűgözően finom jazz, a kedvencem.

2002.05.23.

Tomanek

Sergio Mendes

SERGIO MENDES (A&M GOLD SERIES)

„Szerelemre hangolva”
Egy régi, 1991-es albumot ajánlanék, amit remélhetőleg megbocsátanak nekem a kedves olvasók, de olyan mérhetetlenül boldog vagyok, hogy egy év lázas keresés után ráleltem, hogy ezt meg kell osztanom a nagyérdeművel.
Már az első számba belehallgatva tudtam, hogy megint a zene nyer az örökös hónap végi enni vagy zenélni dillemámban. A „Ma(i)s Que Nada” örök kedvencem. Ez még csak a 7. feldolgozása, amit sikerült beszereznem, de szerintem még a 17. verzió felcsendülő szólamai is gyermeki örömmel fognak eltölteni. A „Fool On The Hill” olyan, mint, egy régi jó film, örökzöld és megunhatalan. Ezután még 3 Lennon/McCartney dal feldolgozását hallhatjuk finom bossa nova ütemekbe ágyazva („Day Tripper”, „, With A Little Help From My Friends”, „Norwegian Wood”). A „Scarborough Fair” esetében megkockáztatom, hogy jobb, mint az eredeti Garfunkel/Simon szám, ha a munkahelyemen pattanásig feszülnek az idegek, csak elindítom ezt a dallamot, és lesikálja őket, mint Dr. Richard. (Ezer köszönet érte Keyser-nek, aki ezt lehetővé tette a 2001: Funk Odyssey-es keverésével!) A „Goin’ Out Of My Head” lágy ritmusa után a „Look Of Love” és a „What The Worlds Needs Now Is Love” a bossa nova alapvető elemével foglalkozik, a szeretettel. A bölcsességek örökérvényűek, erről akár Madonnát is megkérdezhetnénk („Nothing really matters, Love is all we need”). A „Dock Of The Bay” ismert dallama és a „Night And Day” után egy újabb csemege: Antonio Carlos Jobim „Wave” című dalának feldolgozása. E sorok írója azóta szerelmes ebbe a nótába, amióta szert tett egy felbecsülhetetlen értékű Novi Singers adaptációra. A „So Many Stars” és a „For Me” simogatása után a „Bim-Bom” sem sérti a füleket, bár nekem személy szerint Joao Gilberto eredetije jobban tetszik. A „Pretty World” és a „Crystal Illusions” hallgatása során ugyan elméláztam, hogy miért nem tudom megunni a bossás ütemeket, de az „After Midnight” karneváli hangulata egyből felrázott fásultságomból. A „Wichita Lineman” kellemes levezető szám.
Az albumot eddig egy nap alatt nyolcszor hallgattam végig. Keresem tovább a bossa nova énekesnőmet.

2002.03.29.

Tomanek