2013.04.23. Semmi (ismétlés)

Téma: Semmi – Bemutató a Budapest Bábszínházban

A Budapest Bábszínház idei évadának egyik legnagyobb érdeklődést kiváltott bemutatója a SEMMI című ifjúsági előadás, amely Jane Teller világsikert befutott regényéből készült. A dán szerzőnő könyvét hazájában először betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették, számtalan díjat nyert és számtalan botrányt kavart a világban. A Budapest Bábszínház előadása magyarországi ősbemutató, és egyben a regény első bábos adaptációja a világon.
A január 15-i adásunkban az előadás dramaturgjával, Gimesi Dórával és Teszárek Csaba színésszel beszélgetettünk

Műsorvezető: Kelemen Orsi
Dj:Voison

Elhangzott zenék:

1 Marvel Years – Turn It Looae
2 Quimby – Magam Adom
3 Quimby – Homo Defektus
4 Quimby – Don Quijote Ébredése
5 Marvel Years – The East

– Adás meghallgatása –

2013.04.08. A gyanú éjszakája

A GYANÚ ÉJSZAKÁJA – rádiós felolvasószínház
pszicho-thriller 3 hangra Claude Miller: Őrizetbevétel című filmje alapján

Cherbourg, szilveszter éjszaka – és egy rendőrőrszoba. A város köztiszteletben álló polgárát, Jérome Martinaud-t két 8 év körüli kislány meggyilkolásával gyanúsítják. Martinaud és Gallien felügyelő között igazi szellemi párviadal, macskaegérharc kezdődik. Majd felbukkan Martinaud sokat emlegetett, különösen viselkedő, és titokzatos szépségű felesége…

Közreműködik:
Puskás Tivadar
Menszátor Héresz Attila
Fazekas Júlia

Szerkesztő, rendező: Sediánszky Nóra
Műsorvezető: Miklós Melánia

– Adás meghallgatása –