március 1 2013

Sci-fi tematikus nap

image.aspx

2011. december 21-én, amikor a fény győzedelmeskedett a sötétség felett, a Tilos Rádióban 24 órás Sci-fi tematikus nap zajlott. Hosszú beszélgetésbe bonyolódtunk Farkas Bertalan űrhajóssal. Megvitattuk a sci-fi építészettörténetét, az utópiák világát és közben számos spontán, vagy épp verejtékes szakértelemmel előkészített hangjáték hangzott el, míg mások a zene világában próbálták megtalálni a tudományt, vagy a fantasztikumot. A háttérben pedig a 9 fős zsűri utolsó vitába bocsátkozott, hogy eldöntse, melyik novella érdemel díjat a 182 beküldött mű közül, melyik a 62 beküldött vers legszebbike, illetve melyik zene szól leginkább a szférákról, vagy a szféráknak a 84 hangzóanyagból.

A Tilos Rádió sci-fi irodalmi pályázata – novella kategória.

Hack-Handa.Jozsef

 Sci-fi novella kategória 1. helyezett műve, Hack-Handa JózsefWireless c. írása.

„A meditációs technikák megtaníthatnak arra, hogyan drótozzuk át, vagy újra az elménket. De miért tennénk új kötelékeket a régiek helyére, ha célunk a Nirvána?‟

(S’hal Omtan, 7. igazság)

Hack-Handa József: Wireless

Élőben elhangzott: Tilos Rádió 2013.02.27.

Hangjáték

Mester – Keszég László
Dr. Shabil N’yang – Pereszlényi Erika
A felvétel készíttette és zenéjét összeállította, rendezte: At_sz

Zenék (az elhangzás sorrendjében):

Deep Space Network – Om (1993)
Bobvan – Water Dragon (1993)
Sussan Deihim & Richard Horowitz – Desert Equations (1986)
Hector Zazou & Harold Budd – Pandas In Tandem (1995)
Daniel Ibbotson – Blue, brown & black (1998)

•••

Pál Kitti

Sci-fi novella kategória 2. helyezett műve, Pál KittiSci-fi mese c. írása.

„Hol volt, hol nem volt, még az AE453 bolygón is túl, ahol a szarupikkelyes sertés orrával bolygatja a fák levedlett leveléből képezett réteget a föld felszínén, élt egyszer szimbiózisban a növényvilággal (persze csak a kloroplasztisszal rendelkezőkkel) egy szén-alapú életforma.”

[Pál Kitti: Sci-fi mese, avagy a szén alapú életforma és az ionvihar
Élőben elhangzott: Tilos Rádió 2013.02.27.

Hangjáték

Mesélő: Pereszlényi Erika
Táblák: Keszég László
A felvétel készíttette: At_sz
Zenéjét összeállította, rendezte: Tóth Szabi

Zenék (az elhangzás sorrendjében):

Főcím: Robot Chicken Star Wars special
Phillip Glass: Facades
Phillip Glass: Closing
Phillip Glass: Island (All in: Glassworks, 1982)
Dalnokok: hosszúszárnyú bálnák

•••

Csendet kérünk, felvétel!

Sci-fi novella kategória 3. helyezett műve, Tamás J. BertalanZártkörű rendezvény a földön

Tamás J. Bertalan: Zártkörű rendezvény a földön.

Élőben elhangzott: Tilos Rádió 2013.02.27.

„Nincsen semmi szomorúbb a haláltalan, néma és magányos örökkévalóságnál.”

Közreműködnek: Pereszlényi ErikaKeszég László

A felvétel készíttette: At_sz
Zenéjét összeállította, rendezte: Slicz

Zenék (az elhangzás sorrendjében):

Aphex Twin – Quino Phec
Brian Eno – Matta
Fear Factory – Piss Christ (részlet)
Fear Factory – Demanufacture (részlet)
John Serrie – Deep Mystery
Aphex Twin – Ventolin
Domu – Point Of Entry
SolaceRED – Rise
Rape Art Productions – A Horrible Week In A Frame Without Perspective
John Serrie – Evening Shade
Brian Eno – Always Returning
Brian Eno – Music For Airports 1/1
Johann Strauss – Kék Duna Keringő (részlet)
Tipper – Illabye (bonus track Surrounded)

A Tilos Rádió sci-fi irodalmi pályázata – vers kategória.

Pejin Attila

Sci-fi vers kategória 1. helyezett műve, Pejin Attila: Az Ukuleu-ének

Élőben elhangzott: Tilos Rádió 2013.02.27.

Előadja: Téri Sándor
Zene: Jorge Reyes – Comala
Hangok, mix: Tóth Szabi

•••

Belányi József

Sci-fi vers kategória 2. helyezett műve, Belányi JózsefCeti Gamma epigramma

Élőben elhangzott: Tilos Rádió 2013.02.27.

Előadja: Pereszlényi Erika
Analog puttyogás: Tóth Szabi

•••

Gál Csaba Sándor

Sci-fi vers kategória 3. helyezett műve, Gál Csaba SándorBetonkanyonból feltekintve.

Élőben elhangzott: Tilos Rádió 2013.02.27.

Előadja: Téri Sándor
Zene: John Keating: The Unknown Planet
Hangok, mix: Tóth Szabi

Péró

 

Téri.Sándor