no wave 2013-07-14: 阿部薫 (Kaoru Abe)

Improvizatív zene sorozat

阿部薫 (Kaoru Abe) 35 éve, 1978 szeptember 9-én halt meg. Ennek alkalmából a műsorban az alábbi zenék hangzottak el.

Derek Bailey ‎– Duo & Trio Improvisation

bailey2

Ezen az 1978-as lemezen, az elismert brit gitáros hallható számos, abban az időben a japán dzsessz avantgárd élvonalába tartozó zenész társaságában Ezek a zenészek, mint Kaoru Abe (aki még abban az évben meghalt), a néhai nagybőgős Motoharu Yoshizawa, és a trombitás Toshinori Kondo Bailey méltó partnerei.
Bailey duója Kondoval, ahogy egyszerre vív a két trombitával, a szabad improvizáció egy tömör gyöngyszeme, míg Abe-vel és szaxofonos Mototeru Takagival alkotott triójában hagyja őket vijjogni. A lemezen található néhány duó felvétel Kondoval és Takagival. Az egyik egy rövid darab, több kürttel, nagyon úgy hangzik, mintha a néhány hónappal a felvételt megelőzően elhunyt Rahsaan Roland Kirk emlékére készítették volna. A másik egy nagyon kellemes, megfontolt előadás, ami vízcsobogással kezdődik, és egy hangzuhatagban teljesedik ki. A trió (Bailey, Yoshizawa, és a dobos Toshi Tsuchitori) nyitó darabja után, zárja is a lemezt, így a hallgató úgy érezheti egy érdekes kerekasztal ötletelésnek, a kultúrák találkozásának tanúja volt, ami nem végződhet teljesen másképp. A „Duo & Trio Improvisations” Bailey hosszú diszkográfiájának nem egy egetrengető darabja, de kitűnő és elmélyülést igénylő, említésre méltó.

1. Derek Bailey ‎– Duo & Trio Improvisation (2003, CD, Kitty Records ‎– MKF 1034)

3. Improvisation 23 (Derek Bailey, Kaoru Abe & Mototeru Takagi)

阿部薫 (Kaoru Abe) ‎– 暗い日曜日 (Kurai Nichiyobi)

abe-sombre2

“Kurai Nichiyobi” (“Sombre Dimanche”) két koncertet anyagát tartalmazza, Az első december 4-én (1971), az Akita University Festival-on, a másik két nap múlva egy dzsessz kávézóban volt. A korábbiról egy felvétel, az “After The Acacia Rain” egy szenzációs változata hallható. Ez radikálisan eltér az „Acacia No Ame Ga Yamu Toki”-n hallható Abe klasszikustól (amit csak öt héttel korábban adott elő) . Az eredetihez képest rövidebben játssza, pimaszul intonálja az alap dallamot, mielőtt teljesen elborulna az agya. Ez a felvétel Abe masszív pályafutásának egyik korai csúcspontja, egy hihetetlenül őrületes, vibráló, és szándékosan nyers előadás, valamint az egyetlen, amelyen könnyen kimutatható Ayler hatása (és nem csak azért, mert hallható a “Ghosts” egy része) – szinte komikusan szemtelen, ahogy az eredetire hivatkozik, ami után következik egy gonosz, nyaktörő elszállás, ugyanúgy, ahogy később a “Sombre Dimanche”-ban is csinálja.
A következő felvétel az “Alto Saxophone Solo Improvisation” egy lenyűgöző alt szaxofon improvizáció, amely, ha nem is a szívdobbantóan intenzív, de több technikai megoldást bemutat Abe játékából. Egyfajta technikai demonstráció, végül is felvonultatja kedvenc trükkjeinek sorát: a rövid, brutálisan fújt hangokat, váratlanul egyik hangot a másik után lövellve ki, és a felhangfújások olyan durvák, hogy egyfajta elektronikus torzításhoz hasonlítanak, gyorsan egymás mellé rakva a játékos dallamos hangokat. Abe teljes szaxofon repertoárját felvonultatja itt, a spektrum egyik végéből elképesztő ügyességgel és káprázatos iramban ugrálva a másikra.
A következő egy basszus klarinét improvizáció, és amit a PSF kiadó által megjelentetett lemezek is bizonyítanak, Abe basszusklarinét darabjai alapvetően különböznek az altszaxofon darabjaitól, a két hangszer közötti nyilvánvaló hangzásbeli különbségen túl. Bár minden bizonnyal nem fél a saját, tipikusan őrült stílusában, a megszokottól eltérően használni a basszus klarinétot, Abe látszólag szereti a tompa, szomorkás hangszíneket. Hallgatva a darabot az előző két alt szaxofon őrület okozta sokk után megkönnyebbülés ennek visszafogottsága, és nem kétséges, némi enyhülést ad azoknak, akik hallották azokat. Ez egy tipikus Abe basszus klarinét kalandozás: óvatosan rakja össze a szép, dallamos futamokat, megszakítva hosszan elnyúló és lassan halkuló hangokkal – bár ez aligha nevezhető “soundscape”-nek.

2. 阿部薫 (Kaoru Abe) ‎– 暗い日曜日 (Kurai Nichiyobi) (1997, CD, Tokuma Japan Corporation ‎– TKCA-71096)

1. アカシアの雨がやむとき (After The Acacia Rain)
4. 暗い日曜日 (Sombre Dimanche)

阿部薫 (Kaoru Abe) ‎– 未発表音源+初期音源
(Mi Happyou Ongen + Shoki Ongen)
4 x CD BOX

box2

Abe a legjobb! Durván általánosítva az AMM / SME/MIC/FMP és AACM / ESP free dzsesszben képviselt tendenciáinak ellentéte, nehéz megmondani, hogy Abe az európai improvizáció előkelő, szakállas zenészeihez vagy inkább az amerikai szabadságharcos merész funkos előadóihoz hasonlítható-e. Mindkettőből a legjobbként ott van a tenger nyugati oldalán, de egyikhez sem hasonlítható, az izgága, borotvaéles alt szaxofon stílus keveredik a makacsul tépelődő kusza érzelmességgel, olyan mint egy Anthony Braxton és egy szomorúbb, dühösebb Albert Ayler keverék.
A DIW kiadó megjelentette a „Mass Projection”-t, egy 1970 júliusi koncert, korábban ki nem adott anyagát, ami annyira hihetetlen intenzitású, egyenesen fenomenális, amennyire csak remélni lehetett. Eredetileg a PSF adta volna ki, de DIW erkölcstelenül közbelépett – azután, hogy a PSF-fel már megállapodtak – és lényegesen nagyobb ajánlatot adott a kiadásra.
A “Mass Projection” – a cím utalás Takayanagi improvizációs filozófiájára – annyira kíméletlen, amennyire lehet, és utólag egy fajta snuff-jazz előfutárnak lehet tekinteni, amiben a falrengetően harsány Borbetomagus az egyetlen igazi összehasonlítási pont, akik 10 évvel később kezdik ezt a stílust játszani. A két felvétel – 29 és 24 perc hosszúak, állítólag a szóban forgó koncert első és a harmadik darabja – Takayanagi és Abe egyenletesen lélegzetelállítóan intenzív fülsiketítő géppuskaszerű párbeszéde. Takayanagi játéka egyszerűen szenzációs, ördögi esszencia, gitárjának borotvaéles kőomlásra hasonlító hangja, amely lyukat hasít a levegőbe; Abe, ahogy elvárjuk, felnő a kihíváshoz, fejben egyben van Takayanagival, és mint egyik robbanás a másik után jön ki belőle minden. Egy pillanatra sem lazítanak (bár van egy rövid pihenő a második szám 17. percének környékén), és ellentétben “Kaitaiteki Kokan”-nal, egy igazi zenei szintézist érnek el: zenei intelligenciával és készséggel, valamint hihetetlen energiával felvonultatott visszacsatolással és a zajjal hoztak létre egy félelmetesen sűrű és texturált harsány morajt, ami ebben az időben példa nélküli volt. Az egyike azoknak a besorolhatatlan archív felvételeknek, ami nem egy “új” album, és nem ismételt kiadás, a “Mass Projection” izgalmas, szenzációs, egy meglepetés – ami a két előadótól valaha is hallható legkeményebb zenék egyike lehet.

3. 阿部薫 (Kaoru Abe) ‎– 未発表音源+初期音源 (2012, 4 x CD Box, Youth Inc. ‎– YOUTH-165) (CD1)
高柳昌行・阿部薫* ‎– 集団投射 (Mass Projection)
1. 阿部薫・高柳昌行 Duo – 1970.7.9 Station ’70

Kaoru Abe ‎– Mort À Crédit

mort2

A „Partitas” című dupla albuma (1973-ban vették fel, és 1981-ben jelent meg) utáni „Mort À Credit”, volt Abe utolsó, életében megjelent lemeze.
Céline egyik regényének ‘Mort À Credit’ volt a címe. A cím egyezés nem véletlen, legalábbis bizonyos értelemben – Abe állítólag nagy Céline rajongó volt, és a PSF-nél megjelent szóló lemezeinek mellékletében a címekhez Céline szövegek japán fordítását csatolta. Az albumon egy 1975 október 18. koncert két altszaxofon improvizációja található, és további öt (három alt, két szopranino) egy másik, pár nappal korábbi fellépéséről. Eredetileg 1976-ban jelent meg a Kojima kiadónál, (a új kiadás nem tartalmaz kiadatlan anyagot), és elmondható, hogy Abe stílusában jelentős változás állt be.
Úgy tűnik, hogy Abe kicsit visszavett sietős játék stílusából – ez talán részben az idő múlásának tudható be – és egyre jobban érdekli a hangok közötti idő intervallum, valamint a megszólalás pontos ritmusa. Amíg korábban nem egészen tudatosan, itt már nagyon határozottan alkalmazza ezt, mint ahogy a korábbi koncert két felvétele bizonyítja, amelyekben a durván megszakított hangok közötti szünetek annyira egyenletesek, hogy a létre jött ritmus olyan, mintha egy lassított stroboszkóp vezérelné.
Az egymást követő futamok annyira durvák, nyersek, szinte már  obszcén szaggatott dudálások, Abe gyorsan szalad végig az oktávokon szokatlan ütemben előre- vagy visszafelé. Rendszeresen nagyon éles nyüszítéssel és vinnyogással (és néha merész síró-dallammal) töri meg és hihetetlen egyszerű és vicces dallamokat játszik.
A végső hatás olyan, mintha valaki tűsarkú cipőben szteppelne a templomban. Ez a két felvétel a CD kiadáson közvetlenül és hallhatóan lemezről lett újrakeverve, ennek hátrányával és előnyével, mint a meggondolatlan mikrofon elhelyezés, vagy Abe kiszámíthatatlan színpadi mozgása – egyes részek körülbelül 50%-kal tisztábban szólnak, mint mások, és több helyen a hang határozottan hullámzik, távolságtól függően tompítja a magas hangokat, és így olyan a hangzás, mint egy virtuális géppuskából kilövellő, középmagasságban megszólaló, dühös szélroham.
Az október 16. három alt előadásból, az első a leginkább lenyűgöző. Ismét lendületes, táncoló hangfutamokkal kezdődik, mintegy bukfencet hányva tör ki a hangszórókból, majd közvetlenül ezután Abe belekezd a hevesen sikoltozó altszaxofon búskomor és fájdalmas hangkitöréseinek egyre ismerősebb technikájába, amiket csendes szakaszokkal választ el. Szinte kizárólag a felső hangtartományban játszik, Abe egy korlátozott hang tartományon belül szólal meg és keményen nyomja, amit egy látszólag kis tartomány hihetetlenül színes textúrájával egészít ki.

4. Kaoru Abe ‎– Mort À Crédit (1995, 2 x CD, ALM Records ‎– ALCD-8,9) CD1

1. Alto Improvisation No.1
2. Alto Improvisation No.2

Itt hallgathatod meg az adást (kezdés 0:00-től):

no wave 2013-07-14: part1
no wave 2013-07-14: part2
no wave 2013-07-14: part3
no wave 2013-07-14: part4